A gasztronómiai újságírás koptatta el véglegesen az „újragondol” kifejezést. De olyan sokat használták, hogy mára teljesen beépült a köztudatba és ha valaki kiejti a száján pontosan tudjuk, hogy miről beszél. Jól ismert alapanyagokat dolgoz fel, a séf a saját ízlésvilága alapján. Nézetem szerint a Tiletummal ugyanezt mutatja be a szerzőpáros a társasjátékos világban. Van egy mára klasszikussá érett cím a Concordia, amit valószínűleg szeret Luciani és Tascini is, de belső indíttatásuk volt megmutatni a kereskedős témát a saját feldolgozásukban. Lássuk milyen lett!?
Nem az első Concordia-szerű játék amit kipróbálok, véleményem szerint Reiner Stockhausen Orléans-ja is erősen ihletődött Mac Gerdts játékából. Leszögezem, a véleményem, hogy egyik játék merített a másikból nem értékítélet, ettől még lehet kellőképp különböző és nagyon élvezetes.
A játék története szerint a reneszánsz korban vesszük fel a fonalat. Egy kereskedőkből és építőmesterekből álló családot irányítunk (1-4 játékos), akik Európa nagyvárosai közt utaznak. A leggyorsabb közlekedési eszköz a ló, a leghatékonyabb szárazföldi szállítóeszköz pedig a szekér volt. Ebbe próbáljuk beleélni magunkat. Nyersanyagokkal gazdálkodunk, amikkel szerződéseket teljesítünk kereskedőként, vagy valamelyik nagy európai katedrális építésében veszünk részt az építőmesterünkkel.
Nagyon kedvelem a Concordiát és ugyanígy érzek a Luciani-Tascini páros munkáival kapcsolatban is, ezért kifejezetten pozitív előérzettel vártam a Tiletum megjelenését.
Az eredeti kiadás a lengyel Board&Dice cég nevéhez fűződik, idehaza a Delta adta ki. A szerzőket talán nem kell bemutatni, ha mégsem ugrana be elsőre a nevük akkor megemlítek tőlük néhány korábbi címet: Barrage, Grand Austria Hotel, Marco Polo, Lorenzo il Magnifico. Giorgio De Michele, Zbigniew Umgelter munkája a grafikai tervezés. A játék komoly kritikákat kapott erről az oldalról, én azonban megvédeném. A megjelenése nem épp grandiózus, de eurósan letisztul és funkcionális, csúnyának semmiképp sem nevezném. A komponensek élénk színei jól ellenpontozzák a játéktábla monokróm hatását.
A Tiletum egy jól számolható euro játék, ahol igazi történet nincs inkább csak hangulat. Mondjuk úgy, a történet a játkosra van bízva! Mindenki maga költheti a család krónikáját, amit a játékban irányít! Az „elabsztraktosodás” veszélyét az fokozza igazán, ha jól ismerjük a játék tervezőinek munkásságát, mert más díszletek közül, de ugyanazok a dolgok fognak visszaköszönni, pl. a Tiletumban is van „császár-sáv”, aminek senki nem tanulta meg a nevét a játék végére sem, mert a Grand Austriából már jól ismerjük.
Köszönet Attilának és Dórinak, hogy ketten is elhozták a friss megjelenésű játékot, hogy végül együtt próbáljuk ki! A komponensek tetszetősek, sok fa alkatrészt kapunk. Műanyag nincs is benne a dobókockákon kívül. A legtöbb dolgot pedig valamilyen karton tokennel jelöljük.
A prekoncepciók és az alkatrészek keltette benyomás után, nézzük mennyire jó vele játszani!? Nézzük mit mondanak a számok!? BGG-n 8 pont a szubjektív játékélményre, de még nagyon kevés (összesen 87) értékelés érkezett rá. 3,21 pont a komplexitása. Az összetettség értékeltségét reálisnak érzem. Nem felfoghatatlan, de bőven lesz benne tere az elmélyülésnek és a felfedezésnek még a sokadik parti alkalmával is. Összességében a gémer darabok közé sorolom. A mechanizmus könnyen átláthatóvá válik néhány parti után, de komoly tervezést igényel, hogy a játékos létre tudja hozni azt a láncreakciót, ami a vágyott mennyiségű ponttal ajándékozza meg. A tanulási görbe megfelelően ível, némi rutinnal a hátunk mögött, már az első alkalommal is lehetséges értékelhető partit játszani vele. Gondolom, senki sem szeret játékot újrakezdeni, téves szabályértelmezés miatt, vagy utólag rájönni, hogy valamit végig rosszul játszott. Ezért tartom fontosnak, hogy az ember ismerje saját magát és a játékostársait annyira, hogy csak olyasminek ül neki, amit képes befogadni. A Tiletum számomra összetettségében belül maradt a komfortzónán. A szubjektív játékélményre 9 pontot adtam.
Fontos értékelési szempontnak tartom a szubjektív játékélmény mellett, hogy a játék mennyire ösztönöz a győzelemre!? A Tiletum esetében ezt az érzést közepesnek nevezném. Szép megoldásokra ad lehetőséget a játék, amik képesek elterelni az ember figyelmét arról, ha esetleg nem nyer. Korábban írtam, hogy a Mars Terraformálása annyira motiváló, hogy alig számít, ha nem győzök, mert jó érzés, hogy benne voltam a projektben. A Végtelen Tél viszont egy élet-halál harc a témához illően. A Tiletum a kettő között foglal helyet félúton.
A játék gazdag asztalképpel rendelkezik. Az ikonrendszerét tanulni kell, de következetesen mutat mindent. Nem volt időm szabályt olvasni és bemutatóvideót nézni, ezért a játékmesterünk tanítására hagyatkoztam. Ezzel együtt is, már az első alkalommal képes voltam a saját döntéseimre fókuszálni, nem kellett a szabálykönyvet lapozgatni. Nagyon várom a következő játékalkalmat. Egy jó játék különös ismertetőjeleként tartom számon, hogy a partin kívül is gondolok rá és nyerő stratégiák kitalálásával foglalkozom off table, a Tiletum ilyen.
Nézzük, milyen mechanizmusok hajtják a játékot!? Akciópontok elköltése: Ez a játék legérdekesebb része technikailag. A körünkben akció-nyersanyag párost választunk, amiknek az összesített ereje mindig 7. Vagyis 3 nyersanyaghoz 4-es erejű akciót választhatunk. Nagyon jó kiegyenlítő mechanizmus. Kockadobás: nincsenek fix munkáshelyszínek, minden fordulóban egy közösen kihúzott és kidobott kockapool-ból gazdálkodunk. Itt az ortodox gémerek felhúzhatják a szemöldöküket, hogy ez mekkora szerencsefaktort visz az egyébként jól számolható játékba!? -Bizonyos esetekben jobban segíti egyes játékosok stratégiáját az éppen kidobott állás. Azonban minden forduló ad opciót, hogy az éppen aktuális álláshoz alkalmazkodjunk. Nem érdemes kőbe vésett stratégiákkal elindulni. Ha valaki nem tud, vagy nem szeret újratervezni játék közben, itt erős komfortzónából kilépést fog érezni. Szerződések: Kedveltem a játék szerződés mechanizmusát, nagyon sok féle vállalást tehetünk, amit pontokkal jutalmaz. Ez adja véleményem szerint a legkiválóbb lehetőséget, hogy újabb és újabb partikat játsszunk le. Minden alkalommal más állást kínál és más stratégia alapján fogjuk összeválogatni azokat a célokat, amiket teljesíteni szeretnénk. Játék végi bónuszok: Játék közben valahogy haszontalannak tűnik a királyi ranglétrán (ez a neve, megnéztem) haladni, de a fordulók végén pontoktól eshetünk el, ha figyelmen kívül hagyjuk ezt. A saját tapasztalatom az volt, hogy egy rosszul megválasztott akciót még képes voltam korrigálni, egy következővel, de így el kellett engednem a királyi ranglétrát. Ezért az ellenfelem, aki elegánsabban és hatékonyabban játszott, mint én még ott is jól tudott lépkedni. Győzött is! Pontról pontra mozgás: Itt éreztem a mechanika és a téma legszorosabb kapcsolatát. A térkép geometriája pedig érdekes kihívások elé állítja a játékosokat.
A játék moduljai jól egymásba simulnak. A kereskedők nyersanyaggal látják el az építészt, hogy a család nagyobb dicsőségére hozzájáruljon valamelyik nagy templom építéséhez. A játékidő 4 fővel 2 és fél óra volt. Ahogy említettem BGG-n 10 helyett csak 9 pontra értékeltem a játékot: az első észrevételem az unikalitást érinti: ez egy nagyon jó téma és egy nagyon jó játék, de aki ismeri az Orleans-t és a Concordiát és ismeri Lucianiék többi játékát, nem fog revelatív élményt átélni. A másik a kiegyensúlyozottság: Előfordulhat, hogy valaki az elején elhúz és „rajt-cél” győzelmet arat.
Hálás vagyok a játékélményért! Szerintem ez egy jó játék és idén sláger lesz!
Gyertek szedjétek szét a cikket! Szerinted nem is hasonlít a Concordiára? Meg lehet nyerni úgy is, ha nem foglalkozol a királyi ranglétrával? Mégis, hogy jutott eszembe az Orleans? Ilyen és ehhez hasonló kérdések megvitatásához ott a komment szekció!
