Legutolsó Végítélet cikkünkben bemutattunk öt játékot, amiket talán joggal nevezhetünk a Lovecrafti játékok fő (hazai?) képviselőinek. Azonban most békésen tovább rettegünk, mert szerencsére ötnél nem ér véget a lista, még rengeteg említésre méltó név van, amik érdemesek rá, hogy foglalkozzunk velük. Aki szeretne ebben az univerzumban elmélyülni, az ebben a cikkben szereplő neveket is érdekesnek fogja találni, és remélhetőleg bővül is a témában érdeklődők listája.
Egy szó, mint száz, öveket becsatolni és lássuk is a mai versenyzőket:
Rettegés Arkhamban kártyajáték
Kooperatív, 1-4 fő (Revised Core Settel)

Talán a mezőnyben a legerősebb a Rettegés Arkhamban kártyajáték. Ez a gyűjthető kártyajáték megadja a Rettegés Arkhamban 3. kiadású táblás játékának az élményét, de egy az egyben nem tekinthető annak a helyettesítőjének. A játék erősen a történetből építkezik, de a nyomozópaklik kialakítása adja a savát-borsát. Egy olyan játékról van szó, amire talán a világ összes pénzét rá lehet költeni (persze ha húzunk határt, akkor ez elkerülhető), de cserébe a legnagyobb variálhatóságot biztosítja. A kalandmodulok és a nyomozókártyák is külön megvásárolhatóak hozzá, így nem feltétlenül kell követnünk a gyűjtői „minden kieget megveszek hozzá” vonalat. Rengeteg kártya elérhető hozzá, amikből a karakterünket sokféleképpen kialakíthatjuk. Szinte csak a fantáziánk szab határt.
A játékot várhatóan májusban hozza a Delta Vision kiadó magyarul.
Cthulhu nyomában (szerepjáték)
Kooperatív

Ugyan még adósak vagyunk vele, hogy az összes tematikus szerepjátékot leteszteljük, de azt bátran kijelenthetjük, hogy az eddig játszott szerepjátékaink közül a Cthulhu nyomában adta a legjobb játékélményt. Azon felül, hogy ebbe az univerzumba kalauzol el minket, a játékmenet is folyamatos agyalást igényel. Ebben a rendszerben a próbák jelentősen le vannak egyszerűsítve, és nem a nyomok megszerzése jelenti az igazi kihívást, hanem azok értelmezése. Nem elég, ha a nyomozónkat megfelelően alakítjuk ki, nekünk is szerepünk lesz abban, hogy össze tudja rakni a képet a kapott információfoszlányokból. Ha erre adjuk a fejünket, készüljünk fel rá, hogy tényleg a 20. század eleji poros Arkhamban találjuk magunkat, miközben épp csapdát állítunk egy bűnöző bandának, próbáljuk kideríteni, ki ölte meg a polgármester fiát vagy épp Innsmouthban bujkálunk a mélységlakók elől.
A játék néhány pontján azt éreztem, mintha egy Lovecraft novellát olvasnék, de talán helytállóbb azt mondani, hogy az egyik történet részese vagyok. Az, hogy a játék aktívan igényli a döntéseimet, olyan szintű bevonódást eredményez, amilyet még nem tapasztaltam sem szerep-, sem társasjátéknál. Mindenkinek melegen ajánlott, hogy próbálja ki egyszer, ha érdeklődik a szerepjátékok iránt.
Pandemic: Reign of Cthulhu
Kooperatív, 2-4 fő

A méltán népszerű Pandemic játékokban -ahogy azt a játék neve is mutatja- járványok ellen küzdünk. A célunk, hogy a föld különböző pontjain megelőzzük a járványok elterjedését és irányíthatatlanná válását. Ezek a játékok a krízismenedzsment mögé állított taktikázásról szólnak: valószínűleg ezért is döntöttek úgy az alkotók, hogy más téma is ültethető emögé. Így született többek közt a Pandemic: Reign of Cthulhu, ahol hasonlóan a többi tematikus játékhoz nyomozókat játszunk, és szörnyekkel és természetesen kultistákkal küzdünk. A játék a 2.17-es komplexitásával és 45 perces játékidejével határozottan egy könnyű falatnak számít az eddig felsorolt játékok között (persze az Ősi jelet nem számítva).
Nem nevezném egy keményvonalas Lovecrafti játéknak, főleg az FFG szériájához képest, de mindenképpen megérdemli, hogy megemlítsük, mint a téma képviselőjét.
Cthulhu Wars
Kompetitív, 2-4 fő

És akkor itt az ideje, hogy elkezdjünk leereszkedni a Lovecrafti világ sötétebb bugyraiba is. A Cthulhu Wars egy területfoglalós társasjáték, ahol kivételesen nem a nyomozókat, hanem -mondjuk együtt- a mérhetetlen véneket alakítjuk, és a célunk, hogy a világ minél nagyobb része fölött szerezzük meg az uralmat (hasonlóan a sajnos már nem gyártott, de nagyon jó Chaos in the Old World című játékhoz). Arról nem beszélve, hogy a játék aszimmetrikus, attól függően, hogy melyik ősi vén és követői bőrébe bújunk, más egyedi képességekkel rendelkezünk.
Azoknak, akiknek még munkában ülve is azon jár az esze, hogy 16:30 után hogyan igázza le a világot ez egy kötelező darab!
Evil High Priest
Kompetitív, 2-5 fő

Hasonlóan a Cthulhu Warshoz, az Evil High Priestben sem a jókat alakítjuk. Ebben a játékban ugyanis kultisták vagyunk, akik egy ősi vént szeretnének megidézni, hogy együtt uralkodjunk vele a világunkon. Ebbe a romantikusan idilli képbe csak a nyomozók rondítanak bele, akik szeretnék megakadályozni magasztos célunkat a világ jobbá tételére, méghozzá nem mással, mint hogy folyamatosan beosonnak a szentélyünkbe és a kincseinket lopkodják, amivel a felébredő mérhetetlen vént szeretnénk levenni a lábáról.
Akármennyire is érdekes a játék alapvetése, egy gyengén tematizált munkáslehelyezős játékról beszélünk, és valószínűleg azoknak, akik szeretik ezt a témát, nem az a játékuk lesz, amiért majd a boltba rohannak.
Ahogy azt a fentiekben láthatjuk, nem csak az erősen amerisek találhatnak örömöt a Lovecrafti játékokban, és a téma kedvelői széles körben áldozhatnak (szóvicc!) szenvedélyüknek. Ettől függetlenül mégis az jellemzi ezt a vonalat, hogy az ameriseknek és a szerepjátékok kedvelőinek kedvez, nem véletlenül, hisz a Cthulhu- és a többi mítosz is azért tett szert ekkora népszerűségre, mert a történetei egyediek és magával ragadják a misztikumért és horror műfajért rajongókat.
Ha rémálmok gyötörnek, vagy esetleg már nappal sincs nyugtotok a kultistáktól, írjátok meg nekünk kommentben a Facebook poszt alatt!
És ne örüljetek, a rettegés még nem ért véget. Végítélet rovatunk folytatódik…